Rólam

Egység

Bárhol bármi moz-
dul, hálónk rezdül. Vigyázz!
Cseppek hullnak le!

A tények

Feketén, fehéren

1971-ben születtem Szerencsen. Gyermek- és ifjúkoromat Széphalomban, majd Sátoraljaújhelyen töltöttem, gimnáziumi tanulmányaimat is ott végeztem. Magyar-történelem szakos tanári és hitoktatói diplomámat Nyíregyházán szereztem. Később is ott éltem, dolgoztam, gyermekeimet a közeli Nyírteleken neveltük.

Jelenleg hétköznapjaim Miskolchoz kötnek, Bükkszentkereszten élek és alkotok.

és a lényeg

Két nagyon erős gyermekkori vágyamra emlékszem: az egyik, hogy anya lehessek, aki gyermekeiről egy szeretetteljes légkörű családban tud gondoskodni. A másik, hogy olyan alkotó, vagy előadóművész legyek, aki az átélt érzéseket tolmácsolni tudja valamilyen módon. E két törekvés nem egymást kizáró, nekem mégsem sikerült ezeket szinkronba hozni. Mikor érettségi után felvételt nyertem az egri Gárdonyi Géza Színház színészképző stúdiójába, valamint a nyíregyházi tanárképző főiskolára is, akkor nekem választanom kellett. Szülői nyomásra az utóbbi mellett döntöttem, majd családot alapítva anyává váltam és úgy éreztem, ez adja számomra a legnagyobb boldogságot. És, akárhogy is nézzük, a vágyaim egy része maradéktalanul teljesült!

Aztán szép lassan széthullott minden körülöttem: a család, a munkahely, az élettér és végül 2020. januárjában elveszítettem fiamat. Ekkor is két lehetőségem volt: vagy felőröl a veszteségek miatti fájdalom, vagy újraszülöm magamat.

Amit ezen az oldalon találsz, az, ennek az évekig tartó vajúdásnak a terméke. Érdekes, hogy mire a „metoo” témája bekerült a köztudatba, addigra én már túl voltam „első alkotói korszakomon”, melyben sorra születtek a női lét nehézségeivel kapcsolatos írásaim. Hiszem, hogy kiírva magamból a sok szenvedést és megpróbáltatást, megtisztulhat és meggyógyulhat a lelkem. Hiszem, hogy műveimmel segíteni tudok azon sorstársaimon, kik hozzám hasonló élményeket éltek át: családon belüli vagy kívüli abúzus, anyai félelmek, tehetetlenség érzése, kétségbeesett én- és Istenkeresés, vágyak kielégítetlensége, az öregedés jeleinek feldolgozása, gyász, halál elfogadása, függőségek, a természet és az emberi lét miatti aggódás…
Első, bármi-Nő című kötetem eszköz lenne a kezemben. Olyan olvasó-, vagy közönségtalálkozókat szervezek adott, a verseim által is érintett témákról, melyek során a beszélgetés résztvevői szenvedésük enyhítését kaphatják, vagy ezáltal talán megelőzhetőek lehetnének az olyan tragédiák, mint a saját fiam halála. Szeretném felvenni segítő szervezetekkel is a kapcsolatot, hogy, ha szükségét érzik az abúzust elszenvedők, vagy az egyéb problémák által sújtott érintettek, akkor a számukra legmegfelelőbb szakemberekkel folytathassák a problémamegoldó munkát.

A lényeg tehát: Lovass Adél csak egy csatorna. Csatorna, melyen keresztül üzeneteket szeretnék közvetíteni, azokkal segítve másokat.

{

Elfogult vagyok e kötet írójával, mert egy láthatatlan fonal összeköt minket.
De elfogultságom ellenére őszintén, szívből azt mondom mindenkinek, aki kezébe vette ezt a kötetet, hogy olvassa egyszuszra végig.
Engedje át a lelkén ezt az embert, ezt a nőt. Több lesz, jobb lesz tőle.

- Péterfy-Novák Éva - író

{

A versek szerzője már nem fiatal. Mégis első kötetes. Ilyen ritkán szokott lenni: verseket (általában) ifjúkorban ír az ember. Ráadásul, nő. De nem is akármilyen nő: bármi-NŐ. S hát alkotásai, nem is versek; verset írni majdnem mindenki tud. Ezek: költemények! A szerzőjük: költő. Vajon hol bujkált-rejtőzködött eddig?

Műveiben a személyesség dominál: tudós irodalomtörténészek ezt úgy mondanák, hogy az alkotó, „alanyi költő”. Átélt, megélt események ezek a költemények, s ugyan nem próza, mégis a háromsoros haikukból is egész drámák bontakoznak ki előttünk, ha van elég képzelőerőnk hozzá.

Alkotásainak másik fő jellemzője az őszinteség. A költőnő sorsa, élete úgy olvasható ki a versekből, hogy „az égtől a földig dobálta”, azaz nagy boldogságokat és nagy boldogtalanságokat élt át. Megvallja ezeket. És semmi manír, semmi mesterkéltség, semmi l’art pour l’art. A sorok természetességgel áradnak a sokféle versformákban, a hagyományosakban is, de a haikukban és a limerickekben is: nincs döccenés, nincs erőltetés. És a nagy megpróbáltatások után játszani is tud; alapvetően derűre van hangolva, a humorérzéke pedig: briliáns!

Ami kifejezetten eredeti nála, hogy a verseiben keveredik – ahogy mondani szokás - a szent és a profán; mi így fogalmazunk: az idilli és a profán. De jó megoldás ez: felkapjuk a fejünket rá és jóleső érzéssel, kicsit kárörvendően mosolygunk ilyenkor.

„Boncoljuk magunkat elevenen?” – hát, igen. Ezt tette a költőnő, de azért, hogy a rosszakat eltávolítsa s erősítse magában (és bennünk is) a jót. Szinte minden verse egy-egy katarzis.

­Hol bujkált eddig ez az újhelyi lány?

- Fehér József - irodalomtörténész